Bár számtalan okot és indokot felvonultattak Selena Gomez és Justin Bieber szakítására vonatkozóan, a legújabb teória elég sok mindenre magyarázatot adna.
Bő két évvel ezelőtt Selena és Justin kizárólag baráti viszonyt ápolt egymással, amiről a lány többször is nyilatkozott. Sokan támadták is, amikor 2011 márciusában már mint pár léptek a nyilvánosság elé, holott valójában a két sztár menedzsmentje döntött úgy, hogy a népszerűség érdekében összeboronálják pártfogoltjaikat. A szakmai érdekkapcsolatnak iinduló együttjárás azonban nem várt fordulatot vett. Justin ugyanis beleszeretett Selenába, míg a lány továbbra is munkaként tekintett a közös nyilvános megjelenéseikre. A kanadai tinisztár olyannyira szerette volna tartóssá tenni Selenával való kapcsolatát, hogy kétszer is megkérte a sztár kezét, először néhány hónappal, majd néhány héttel ezelőtt.
(Selena egy számító kis libaa :P )