A One Direction ismét rekordot döntött
Nincs megállás a One Direction karrierjében, hiszen mi tagadás, a fiúk bizony keményen dolgoznak albumukon, valamint nemsokára megérkezik az első kislemez is, a Live While We're Young, amely még meg sem jelent, máris rekordokat döntöget.
A One Direction tagjai még augusztus 23-án feltöltöttek YouTube-csatornájukra egy videót, melyben elmondják, mikorra várható következő albumuk, valamint apróbb részleteket is elárultak a következő klipjükről.
Az album első kislemeze a Live While We're Young címet kapta, amit máris rajongók százai rendelhetnek elő az iTunes-on. De, hogy miért is érdekes ez? Nem másért, minthogy a dal felkerülése után pár órával máris 30 országban lett listavezető, így minden idők leggyorsabban és legtöbb példányszámban előrendelt kislemeze lett.
A klipforgatás is javában zajlik már, ahogy azt a fiúk többször is említették Twitter-profiljukon, ám képek még csak most kerültek elő.
Liam Payne eljegyezte volna barátnőjét?
Liam Payne, a One Direction egyik tagja a napokban félreérthető üzenetet posztolt Twitter-profiljára, melyet azonban később törölt
Perrie szívesen lenne Zayn felesége.
A két nagysikerű együttes, a One Direction és a Little Mix két tagja már hosszú hónapok óta együttjárnak, ám sokan úgy gondolták, hogy nem lesz hosszúéletű a kapcsolatuk. Most mégis úgy látszik, nem csak egy hirtelen fellángolás a két tehetségkutatós csillag románca, hiszen egy ideje közös háztatrásban élnek, Perrie pedig már az eljegyzést is örömmel várja.
Niall Horan szülei Demi Lovatón veszekednek.
A One Direction ír szépfiújának anyukája szívesen látná fia oldalán az egykori Disney-csillagot, azonban édesapja szerint csak kihasználná az érzékeny lelkű fiút.
Az Ír szépfiú egyszer már belekeveredett egy családi veszekedésbe, mivel édesapja, Bobby olyan kijelentéseket tett fiáról, amit az énekes nehezen tűrt el. Niall Horan apja kijelentette, hogy tudni véli, fia már rég elvesztette szüzességét.Pontosan 13 évesen ;) Hogy erre az énekespacsirta mit reagált, nem derült ki, csak annyi, hogy nagy nézeteltérés keveredett köztük. Édesanyja már visszafogottabb, ha kisfia szerelmi ügyeiről van szó, Demi Lovatot is dícsérő szavakkal illette.
Zayn Malik teljesen beindul, ha jó csajokat lát
Meglepő őszinteséggel beszélt a nőkhöz való viszonyulásáról a BOP magazinnak.
Kétség kívül ebben a hónapban a One Direction fiúk közül ő volt a legpopulárisabb. Korábban arról szóltak a hírek, hogy törölte twitterét majd visszajelentkezett, nemrég pedig új hajszínt vitt a hajába.
Most egy nyilatkozatával sikerült elérnie azt, hogy a hölgyrajongók igen felpezsüljenek, ugyanis a BOP magazinnak a következőket mondta:
A csábítás óriási, ha ennyi dögös nő vesz körül, akik szinte mind akarnak tőled valamit. Persze, igyekszem uralkodni az ösztöneimen, hiszen a szex komoly felelősség, de tudjátok, én sem vagyok szent, hús-vér férfi vagyok”– közölte Zayn.
További részleteket nem árult el, de ezek alapján levonható a következtetés, hogy az agy mondhat nemet, de a testet soha sem lehet becsapni. De vajon mit szól mindezekhez Zayn barátnője,Perrie?
Új színt vitt a hajába Zayn Malik
A One Direction énekesének új haját az ötkarikás játékok záróünnepségén láthatta először a nagyközönség.
A legtöbb rajongó szinte ügyet sem vetett a banda produkciójára – pedig a hatalmas sikernek örvendő debütáló dalukat, a What Makes You Beautifult énekelték egy kamionon – és a másik négy fiúra sem, hanem nyílegyenest Zayn hajára szegezték tekintetüket. Véleményüket sem rejtették véka alá, hiszen elárasztották a Twittert a frizurát és a 19 éves énekest istenítő bejegyzések.
Nincs fiúcsapat meleg tag nélkül?
Ahogy egyre népszerűbbé válik a tinilányok körében a One Direction, úgy egyre gyakrabban találkozhatunk olyan hírekkel, hogy a tagok a saját nemükhöz vonzódnak. Lentebb olyan együttesekről olvashattok, amelyekben az egyik tag bevallotta, hogy homoszexuális, és talán ez a legfőbb oka, hogy a legújabb tömeghisztériát kiváltó együttesben is mindenárom keresik ezt a tagot.
Harry Styles Zayn Malikkal randizna
legszívesebben
Harry Styles pár napja elárulta, hogy a bandából legszívesebben Zayn Malikkal randevúzna.
A One Direction nevű fiúbanda két tagja, Harry és Niall június 27-én a The Bert Show-ban vendégeskedett. A két műsorvezető a rajongók által beküldött kérdéseket olvasta fel a két fiúnak, akik igyekeztek az összesre válaszolni.
Sokféle kérdés érkezett, többek között a szokásos téma, hogy mi volt a legfurcsább dolog, amit feldobtak hozzájuk a színpadra. Harry a jólismert tamponos-sztori hozta fel, míg Niall elárulta, hogy pont két napja esett meg vele az eddigi legfurcsább eset.
Június 25-én Houstonban koncerteztünk, és bár a közönség látott minket, mi nem láttuk őket az erős reflektorok miatt. Egyszercsak, egy iPhone repül felém, amire oda volt celluxozva egy lakáskulcs, és egy mocskos üzenet. Az utolsó pillanatban vettem észre, és szerencse, hogy még idejében odébb tudtam ütni, mert különben eltöri a kulcscsontomat” - mesélte Niall.
De nem ez volt a beszélgetés legérdekesebb része, hanem az mikor megkérdezték Harryt, hogy melyik bandataggal randizna legszívesebben Niall zavartan nevetett, majd elhallgatott, azonban Harrynek nem okozott nagy fejtörést a válaszadás, rögtön rávágta: „Zaynnel. Ha lány lennék, valószínüleg teljesen belezúgnék Zaynbe. Annyira csinos! Csak nézz rá! Az arccsontozatára!”
Zayn Malik megcsalta barátnőjét?
A One Direction szépfiúja legutóbbi ausztráliai tartózkodása alatt nem egyedül hajtotta álomra a fejét.
Árverezik a One Direction tagjainak holmijait
Nem tudod mire költsd a pénzed? Akkor vedd meg az 1D tagjainak régi cuccait, egyenesen a fiúktól!